Itt most annak kéne következnie, hogy igenis az első ember is magyar volt, mert hiszen Ádámnak hívták, ami ugye ősi magyar név... meg Jézus is..meg a mayák, aztékok, inkák is mink voltunk, szóval gyakorlatilag mindenki! No ez itt nem lesz!! Maradunk az adatolható tények mellett, elhagyjuk a Badiny-féle eszement, légből kapott dolgokat. Higgyétek el, hogy bizony így is lesz min felháborodni a történelemhamisítás miatt, meg büszkélkedhetünk is, hisz annyi biztos, hogy népünk már az ősi időkben is az ún. "magaskultúrákhoz" tartozott! Aztán jötta nyugati mintájú kerszténység, no meg a királyság, intézménye, kicsit később a monarchia, majd a kommunisták, most pedig a pénzuralmi rendszerek által támogatott pártok..... és lassan leszánkáztunk a grafikon aljára terület és önállóság szempontjából is.

 

Kettős mércével

Götz László vette észre már évtizedekkel ezelőtt, hogy a történettudomány (akkor még azt hittük, hogy csak a Marxista) furcsa módon kezeli múltunkat. Az elhallgatás, tudatos hazugság, bagatellizálás, leletek eltüntetése mindennapos gyakorlattá vált a kapcsolódó tudományágak művelői között. Sajnos ebben élen járt az MTA is (még sajnálatosabban ez még a mai napig is tart). Józan ésszel szinte elképzelhetetlen módon egy nép (illetve vezetői) törtelmének tényekkel alátámasztható dicső mozzanatait tudatosan háttérbe szorítja, mindannak,  viszont ami a jelentéktelenségét támasztja alá hatalmas publicitást biztosít. 

Qui prodest? (kinek használ) mindez? Ez immár költői kérdés. Amióta a világot behálózó és irányító globális pénzuralmi rendszerekről az összesküvés-elmélet helyett immár konkrétan tudunk, a válasz egyszerű: A nyugati civilizáció hegemónizációjába  nem illik bele a fölényesen magasabbrendű keleti kultúrkör, melyből mi is kiszakadtunk. Amikor azt mondom "fölényes" nem a "háborúsdis", hanem a mentális oldalról közelítek.

(A liberalizmust kitermelő nyugat a mai napig sem tud és nem is akar megnyugtató választ adni az emberi lélekben felmerülő kérdésekre. Adam Smith a szabadsággal, csak mint a fogyasztást lehetővé tevő tényezővel foglalkozik.) A profit már akkor is mindent megindokló hatalmával szemben pedig ott kisértett magyarságunk többek között a közszabadságot megvalósító ősisége. Egy magaskultúrájú nép, mely nem fogadta el az alávetettséget

1. Népfelség jog.

2. A közszabadság joga.

3. A közügyekben való részvétel joga.

4. Az igazság megismerésének, birtoklásának és kimondásának joga.

5. A nemzethez, nemzetközösséghez tartozás joga.

6. A nemzeti önazonosság joga.

7. A nemzeti közösség életének, helyzetének megismerési joga.

8. A nemzeti múlt megismerésének joga.

9. Az ismeretekben való előhaladás joga.

10. A társadalmi, jogi, személyi egyenlőség és önvédelem joga.

(Grandpierre Endre alapján)

Ez a szellemiség még a mai napig is él népünk etnikus tudatában. Ennek elnyomása és kiirtása nagyon fontos feladat a tőkés világrend számára, mert félnek tőle, mint a tűztől.  

Spontán adódik a megoldás: el kell tüntetni ezt a szellemiséget és minél kisebbre kell zsugorítani magát a népet is. Erre pedig Talleyrand megoldása a legkézenfekvőbb, aki ezt a tanácsot adta Napóleonnak: Felség, ha el akarod pusztítani a magyarokat, vedd el a történelmüket.

Hát ez történik velünk immár évszázadok óta. Talán a legjobb példa erre a semmiből előkapott, "...nevetséges és tudománytalan...." finnugor származáselmélet, de történelmünk egyéb módon történő "redukálása" is. A most kiragadott két eseményt a teljesség igénye nélkül idézem ide, ráadásul nem is kronológiai, hanem a tanulság könnyebb levonhatósága miatt fordított sorrendben.

 

A második Augsburgi (Lech mezei) csata.

 

(Azért a második, mert egy alkalommal már megütköztünk germánokkal ugyanitt, 911-ben. Az ütközetben, mely a magyarok teljes győzelmével végződött meghalt a 16 éves Gyermek Lajos Keleti Frank király is, aki szegény a Pozsonyi csatában is alaposan pórul járt velünk))

953-ban lázadás tört ki Ottó német császár ellen saját fia, Liudolf  és veje Vörös Konrád Lotaringia hercege vezetésével. A lázadók segítségül hívták a magyarokat, természetesen nagy zsákmány igéretével. Ebben és a következő évben kisebb hadjáratokon kívül komoly összecsapás nem történt. És itt már elkezdődik a kettős mérce alkalmazása: A krónikák szerint 955-ben, egy 40 000 (!!) fős sereg indul a lázadók segítségére, melyet tönkrevernek a németek, de oly módon, hogy összevissza 7 gyászmagyar jut haza, orruk-fülük levágatván, megvakíttatván. A többi a csatában pusztul el, vagy levágják, agyonverik a környező települések parasztjai. 

Valójában: Taksony fejedelemségének ideje alatt Lél, Bulcsú és Botond vezetésével (néha Sur vezért is említik) három hadoszlop indul németföldre. A harmadikról érdekes módon nem írnak a krónikák, pedig annóban ez egy bevett és bevált szokása volt a magyar seregnek. A létszám talán 6-7 000 könnyűlovas lehetett, mivel a többi törzs ebben nem vett részt. Itt mindjárt meg is kell állnunk egy pillanatra: Győrffy Görgy marxista történész vélekedése szerint Árpád kemény kézzel eltörölte a törzsi rendszert és egyeduralmat vezetett be. Amellett, hogy egy ilyen cselekedetéért azonnali halál lett volna  a büntetése a 955-ös német hadjárat is bizonyság arra nézvést, hogy a törzsek és nemzetségek még mindig megfelelő önállóságot élveztek, akkorát mindenképpen, hogy komoly hadjáratot vezethettek szomszédaink ellen. (Nyilvánvaló persze, hogy mindezt Taksony fejedelemmel egyeztetve tették.)

A csata lefolyását itt most nem részletezem. A lényeg: a magyarokat segítségül hívó Liudolf és Vörös Konrád ekkorra már köpönyeget fordított és Ottó oldalára állt, elárulván korábbi szövetségeseit. Így történhetett, hogy a Lél és Bulcsú vezette sereg kelepcébe kerülvén vereséget szenvedett, s ott vesztek a vezérek is. Arról azonban már nem szól a fáma, hogy a harmadik hadoszlop Botond vezetésével véres bosszút állt a németeken és rabolva, dúlva vonult ki az országból. Mi több, először nem is hazafelé tartottak, mint azt menekülőkhöz illenék, hanem Lombardiába. Hogy Lél és Bulcsú serege teljesen megsemmisült volna?! Részint a csatában, részint a német parasztok által agyonveretve?! A fegyelmezett, kiváló lovakkal és lovastudománnyal rendelkező, könnyűfegyverzetű egységek játszva cselezhették ki az üldözőket és én nagyon befizetnék egy-két gyalogos vörösképű német paraszt kontra magyar lovasíjász (érzésem szerint rövid idő alatt lezajló) összecsapására.

De itt a tények nem nagyon számítottak, illetve csak egy: Hosszú idő után sikerült egy komolyabb magyar sereget megfutamítani. Na ekkor láttak munkához a követjárók és a krónikaírók: kiderítették, hogy a magyarok megtörtek, megsemmisültek, abbahagyták a kalandozásokat stb. Ez természetesen nem volt igaz, hisz a következő évben már újabb hadjáratokat vezettünk nyugat felé. Arról is igen nagy a csönd, hogy ezek után Ottó miért nem támadt a védtelenül, azaz komolyabb haderő nélkül maradt országunkra.

Mindenesetre az Augsburgi (Lech mezei) csata remek apropó volt történészeinknek a (Géza által köttetett és végromlásunk, behódolásunk kezdetének is tekinthető) 973-as Quedlinburgi szerződés indoklásához.

 

---

 

 

S a másik történelmi esemény, mely az előzővel ellentétben nem szerepel Geoffrey Regan "Döntő csaták" cimű könyvében, pedig lefolyásában és jelentőségében messze meghaladta az augsburgi csetepatét a

907-es Pozsonyi csata

 

A magyaroktól való, fent már indokolt félelem motiválta IV. (Gyermek) Lajos Keleti Frank királyt (valójában inkább a nevében uralkodó Hattó mainzi érsek, és Salomo konstanzi püspök által sugalmazott) elhiresült dekrétumának -  "...Ugros eliminandos esse.." - 907-ban történő kiadására és az ellenünk való fegyverkezés megindítására.A  hadjáratra 907-ben került sor, a seregek június 17 körül kezdtek gyülekezni, ami egyébként a megszokott éves "mustra" időpontjával azonos. Hogy fogalmat alkothassunk ezen offenzíva veszélyességéről pár szó a Keleti Frank Királyságról:

A Kelet Frank Királyság négy hercegségre oszlott: Svábföld (Alemannia), Frankföld, Szászföld és Bajorország. (Ami magában foglalta Morvaországot és Karintiát.) Később Lotaringia keleti fele is idetartozott. A nevekből is kitűnik, hogy az eljövendő nagy Német Birodalom alapjairól van szó. Ez a területileg és befolyás szempontjából is jelentős államalakulat egy több mint 100 000 fős sereget állított ki 907 tavaszának végére Theotmár salzburgi érsek és Luitpold marktgráf vezetésével. Az utánpótlást biztosító hajóhadat Sieghardt vezette. A csata időpontját július 4-7 közé tehetjük, de természetesen előbb is voltak harci cselekmények, amit az előkelőségek nekrológjai is bizonyítanak.

Itt rögtön el kell oszlatnunk pár félreértést: a támadás híre nem a német sereg megérkezésekor jutott el a mieinkhez, hisz arról kémeink jóvoltából már az előző év végén, tehát a hadak gyülekeztetésének meghirdetésekor tudott a magyar hadvezetés. Egy ekkora sereget nem lehet titokban összehívni, ehhez komoly élelmiszerbeszerzések valamint hadiipari megrendelések társulnak. A gyepűőrzők pedig már az elindulás pillanatában (Ennsburg, június 17 körül) minden lépést éberen figyeltek, határainkhoz közeledvén pedig állandó, kisebb-nagyobb rajtaütésekkel zaklatták a támadókat. Ezenközben gyülekezett a magyar fősereg, melynek célja az volt, hogy a Luitpold vezette balparti, illetve a Theotmár vezette jobbparti ( nagyjából egyforma haderőt képviselő) sereg ne tudjon egyesülni. Ezért volt fontos a Sieghardt parancsnoksága alatt lévő utánpótlást és inváziós seregtestet szállító flotta megsemmisítése.

Itt mégegy eléggé elterjedt tévedésre szeretném felhívni a figyelmet: a hajóhad megsemmisítése nem Búvár Kund nevéhez fűződik. Ő a legenda szerint az 1052.es, vagy 53-as III: Henrik általi hadjárat idején vitézkedett. A hajók megsemmisítése valószínűleg dereglyékből, gyújtónyilakkal történhetett, méghozzá nappal, mert ilyenkor könnyebb célozni, másrészt pedig az ellenség nem is látja annyira, ha valahol kigyullad a hajó. Nem is beszélve arról, hogy itt is nyilvánvaló volt a lövőerőbeli fölényünk: ha a hajók kigyulladt palánkjait megpróbálták eloltani, akkor az oltást megkisérlők kaphattak egy vesszőt a hátukba. Feltételezhetően a csata előtti harcérintkezés egyik fontos célja volt, hogy a seregtestek illetve a flotta egységes haladását megakadályozza. Erre szükség volt azért, hogy "nyugodtan" fel lehessen gyújtani a hajókat, ne tudja azt a parton menetelő ellenség megakadályozni.

 

A Mohácsi Csata

Hasonló leírásoknál alapkövetelmény a dátum, a résztvevő felek létszáma, a vezérek és persze a veszteségek adatolása. Én azonban ettől eltekintenék, mert ezt bárhol megtalálhatja a kedves olvasó (aki persze mindezt fejből tudja, attól elnézést kérek, de pld. egy főiskolát végzett 23 éves hölgy az egészről semmit sem tudott. Ez van!)

Hermész Trizmegisztosz egyik bölcsessége szerint a dolgokat kizárólag folyamatukban szabad értelmezni, a kiragadott részlet általában hamis képet adnak, illetve remek alkalmat is kínálnak a történelmet ravaszul hamisítók számára. Ezért én itt 2 kérdésre adok választ.

       Miért is történt meg ez a csata?

       Hol dőlt el?

 

A két kérdésre azért is könnyű felelni, mert ugyanaz a válasz. Hozzáteszem, ez a válasz nem az, amit történelemkönyvekben olvashatunk!  De hogy kicsit még csigázzam is az olvasót, pár meghökkentőnek tűnő kérdés: Mi köze Paviai Csatá-nak, a Cognaci Ligá-nak, esetleg Savoyai Lujzának nemzeti tragédiánkhoz? Nagyon sok!!

Mivel a Károly német-római császár, illetve Ferenc a legkeresztényibb király háborúskodása úgy nézett ki, hogy végtelenségig fog tartani, a franciák márrégóta az oszmán birodalommal kötött szövetséget fontolgatták. Amikor aztán az ún. Paviai csatában a francia sereget tönkreverték, s maga Ferenc is fogságba esett, anyja Savoyai Lujza konrétabb ajánlatot tett Szulejmánnak

folyt. köv. (Addig ne menjenek sehova!!)

 

 

 

Oldal: VALÓDI TÖRTÉNELMÜNK
Őseink előttünk járnak!! Előadások, bemutatók a magyar őstörténetről - © 2008 - 2024 - tengri.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat